Nana
Első
– Miért nem emlékszem arra, hogy valaha Kahlónak hívtak? Ez lehetséges egyáltalán? – ordított Nana magából kikelve.
– Elég legyen – kiabált vissza Lazaro is.
– Aurora, Battista! Menjetek fel a szobátokba.
A lányom dühösen pillantott rám, Battista meg csak vigyorgott, ő élvezte a cirkuszt és azt is, hogy a nővére megint éppen bajba keverte magát.
– Akkor én is Kahlo voltam régen? – kérdezte Aurora, mielőtt kelletlenül az ajtó felé indult.
– Nem – morogta Lazaro. Idegesen a hajába túrt, körülbelül századjára.
– Anya, miért nem mondtad el legalább te? – sziszegte Nana, élesen fúrta a gyönyörű kék szemét a tekintetembe.
Fájt látni a szenvedését, fájt a vad vád és harag, amit felém közvetített.
...
